2016. szeptember 25., vasárnap

6. Minden rendben

Sziasztok!
A következő fejezettel egy hét múlva jelentkezem, ami ne felejtsétek, teljesen új lesz. ^^
Ölel titeket: Liz

☀☼☀

Niallel a szobámban heverünk az ágyamon, miközben próbáljuk megoldani a fizikaházit. Fél órája ezzel a két feladattal szenvedünk, de valahogy egyikünk se jön rá a helyes megoldásra, ami kezdi elvenni a kedvünket a közös tanulástól, és egyre többször kapjuk magunkat azon, hogy ide nem illő dolgokról fecsegünk. Mikor végre kapunk egy eredményt abbahagyjuk, és lemegyünk a konyhába, hogy harapjunk valamit.
- Ó, sziasztok - köszön anya vidáman. Észre se vettem, hogy hazaért.
- Helló - köszönök, majd átölelem, amíg Niall vesz elő szendvicsnek valót. - Nem pihensz le? Fáradtnak látszol – jegyzem meg kicsit aggódva.
- Jó ötlet, édesem - sóhajt, aztán kapok tőle egy puszit a homlokomra, majd fogja a gőzölgő teáját, és elköszön Nialltől, majd felmegy a szobájába. Amíg anya felsétál a lépcsőn, az jár a fejembe, hogy mennyit dolgozik, és ez mennyire kikészíti. Elszorul a torkom a gondolatra, hogy egyelőre nem tudok neki segíteni.
- Imádom az anyukád - kuncog szőke barátom, miközben már a szalámit pakolja a kiflikbe. Eszem ágában sincs segíteni neki, így leülök az egyik székre. Most különösen örülök, hogy itt van Niall, így legalább nem zuhanok magamba anya miatt.
- Mert?
- Ugyan már, ne tagadd, hogy sokkal cukibb, mint az enyém, aki annyit aggodalmaskodik, mintha... - elakad, mire felkacagok és elcsenek előle egy szelet sajtot.
- Nem találsz jó hasonlatot? - Vigyorgok.
- Nem, de úgyis érted, mire gondolok - sóhajt.
Végül én is megerőltetem magamat, és felkelek, hogy mindkettőnknek öntsek egy-egy pohár tejet.
- Képzeld, sátrazni megyünk a hétvégén Zaynnel - mosolyog rám boldogan, mikor már egy ideje eszünk.
- Igen? Romantikus lesz nézni a csillagokat - kuncogok vele együtt örülve Zayn pálfordulásának.
- Ami azt illeti, te is megkérdezhetnéd Harrytől, mert négyesben nagyobb buli lenne.
- Mi? - Nyögök sikeresen félrenyelve, így elfog egy köhögési roham. A tejért nyúlok, gyorsan kortyolok párat, hogy aztán színtiszta döbbenettel meredjek Niallre.
- Nem hinném, hogy nemet mondana az ellenállhatatlan pofidnak.
- Niall, mi... - nagyot sóhajtva lehajtom a fejem. - Szóval mi néhány napja összevesztünk, azóta pedig nem beszéltünk.
Niall még harap egyet, mielőtt válaszolna, de gondterhelt arckifejezése nem sok jót sejtet.
- Min?
- Hát, azt mondtam neki, hogy ne kergessen egy olyan képet, ami nem létezik.
- Ezt nem értem - csóválja fejét, és mivel megette a szendvicsét, felkönyököl az asztalra, hogy minden figyelmével ki tudjon tüntetni, ami nem kellemes tekintve, hogy eszek.
- Rólam. Tudod, ne higgye, hogy izgi vagyok, vagy valami ilyesmi. Erre elköszönt - mondom teljes elkeseredettséggel.
- Mi? Jesszus, nehogy már emiatt légy ilyen kámpicsorodott! - Kacag felkelve, a tányérjainkat pedig bedobja a mosogatóba. - Nem hagyom, hogy az év legcukibb szerelmespárja egy ilyen csacskaság miatt fordítson egymásnak hátat.
- Ebben a megszólalásodban több dolog sántít, mint egy kórház sürgősségi osztályán - mormogok kezeimbe temetve fejemet, de ő csak nevetgél.
Hogyan is érthetné, milyen tragikus az, hogy Harry búcsút mondott nekem? És miért kell szerelmespárnak neveznie minket, ha egyszer minden vagyunk, csak az nem?
- Niall, ez azért se jó ötlet, mert szerintem tényleg ennyi volt a kapcsolatunkból - hadarok. - Tudod, a héten háromszor találkoztam Troye-val is, és...
- Állj, állj, állj! - Emeli fel kezeit. - Ki az a Troye?
- Egy kedves srác, akivel egyszer pizzáztunk, egyszer csak sétáltunk, egyszer pedig elmentünk sütizni - sorolom elmosolyodva, habár a sütizés az ő esetében teázás volt.
- Van olyan tökéletes, mint Harry? - Vonja fel szemöldökét, és ami a legmegdöbbentőbb az az, hogy komolynak tűnik. Megadva magam elgondolkodom, majd megrázom a fejemet.
- Nem - motyogok.
- És az a Troye jelezte, hogy akar mást is a barátságodon kívül?
- Nem.
- Ez maradjon is így, most pedig sipirc fel, szólj, hogy majd vacsira hazajössz.
Néhány másodpercig hezitálok csak, de nem tudok hazudni magamnak, a lábaim szinte maguktól visznek fel a lépcsőkön. Mindennél jobban vágyok arra, hogy Harry megbocsásson, pedig eddig sikeresen tudtam magamat azzal áltatni, hogy Troye is van olyan édes, mint a göndör félisten. Mivel anya máris elaludt, hagyok neki egy üzenetet a párnája mellett, aztán egy szomorkás mosollyal az ajkaimon elhagyom a szobáját.
- Ez több szempontból is rémes ötlet - motyogok, amikor már alig néhány utcányira járunk Zaynéktől. Vagyis nem tudom, hogy az a szülei háza, esetleg az övé, de bármelyik lehetséges.
- Ugyan már! - Horkan fel.
- Komolyan. Megismerkedtem Troye-val, Harry pedig csak egy srác, aki rádöbbentett a másságomra. Logikus.
- Harry ajkát akarod a sajátodon érezni, vagy Troye-ét? Harry hengerel le, vagy Troye? Louis, nem foglak belekényszeríteni a bocsánatkérésbe, csak érdekel, hogyan érzel - közben leparkolunk, a szívem őrült tempóba kezd verni, amikor kipillantva az ablakon meglátom Harryt, amint épp Zaynnel van kint a verandán.
- Csak Troye olyan jó fej - motyogok, de nem tudom nem Harryt bámulni - és egyszerű.
- De Harryt akarod - jelenti ki, hangjában sajnálatot vélek felfedezni, aminek nem vagyok hajlandó nagy jelentést tulajdonítani.
- Te pedig Zaynt, mi? - Kuncogok, ahogy elszakítom a tekintetemet a göndörről. Niall Zaynt figyeli leplezetlen imádattal, aminek hatására elhatározom, segítek neki. Elvégre, ha ő ennyit tesz azért, hogy én jóvá tegyem a Harryvel való dolgot, akkor nekem se kerülne nagy erőfeszítésbe az, ha megpróbálnám felnyitni Zayn szemét.
- Erre inkább ne is válaszolj - sóhajtok, aztán összeszedve magamat kinyitom az ajtót, majd meg se várva Niallt, besétálok a kapun, hogy egyenesen a két srác előtt álljak meg, akik értetlenül merednek rám.
- Helló - köszönök, de a frissen jött önbizalmam pont olyan hamar száll el, mint ahogyan érkezett az előbb. Mégis mit képzelek, hogy csak úgy betrappolok ide? Biztosan Niallt várják, hiszen csak észrevették a kocsit.
- Szia – köszön végül Zayn. – Hát te? – Nem tudja leplezni a meglepettségét, de ez kevésbé fáj, mint hogy Harry még csak a kisujját se mozdítja, hogy itt vagyok.
- Csak beugrottunk Nivel – adok gyors magyarázatot, idegességemben pedig szinte másodpercenként helyezem egyik lábamról a másikra a testsúlyomat.
- Ő hol van? – Csillan fel Zayn szeme, és épp szólásra nyitnám a számat, amikor a szóban forgó szőkeség besétál, amivel megszakítja ezt a kellemetlen csevejt.
- Itt – mosolyog Zaynre, aki pontosan úgy néz rá, mint akit elvarázsoltak. Leesett állal nézem végig, amint a fekete rosszfiú felkel, aztán kicsit sem zavartatva magát megcsókolja a legjobb barátomat, méghozzá elég ráérősen. Elég hihetetlen, mégis érthető ez a reakció azok után, amiket Niall mesélt, de azért más hallani, mint a saját szememmel látni, hogy az eddig érzéketlennek vélt Zayn egyenesen örül a barátjának. Talán szerelem lesz a vége? Vagy csak Zaynnel mostanában jó dolgok történtek, amik kihatással vannak a Niallel való kapcsolatára is? Míg ezen merengek, szinte fel se tűnik, hogy ők ketten addig sugdolóznak, amíg meg nem egyeznek valamiben, hogy aztán vissza se pillantva rám – a szerencsétlenre – bemenjenek a házba.
Egy darabig nézem az ajtót, és erősen reménykedek benne, hogy Niall csak viccelt, és megjelenik, hogy megmentsen engem. Ám amikor nem történik ilyen nagyot sóhajtva Harryre pislantok, aki a zöld szemeivel azóta engem méreget, amióta csak megjelentem. Ugyan tudom, lehet, hogy jobb lenne, ha menekülnék, de mégis itt tart Harrynél egy láthatatlan kapocs, így ugyan kicsit vívódva önmagammal, de lerogyok mellé a kanapéra.
- Sajnálom – mondom ki az első dolgot, méghozzá anélkül, hogy átgondolnám, miért is ezzel indítom a beszélgetésünket. Nem válaszol, ami miatt jelentéktelennek, és nem idevalónak érzem magamat, de lenyelem ezeket a keserűségeket, és megmarkolva magam mellett a bőrhuzatot szólásra nyitom számat, már-már kétségbeesetten hadarva. – Sajnálom, hogy sajnáltattam magamat. Sajnálom, hogy mindig csak leszóltam magamat. Sajnálom, hogy már azelőtt kijelentettem, hogy nem lehet ebből semmi jó, mielőtt megismerhettél volna – elhallgatok, habár folytatnám, de a mosolya belém fojtja a mondandómat. – Mi olyan vicces? – Hajtom le fejemet, míg csak reménykedek, hogy még ebben az évszázadban mond valamit.
- Először is, ne használd ennyiszer ugyanazokat a szavakat, mert rémes hallgatni – somolyog, amitől a lélegzetem is elakad, hogy csak így cseveg velem azok után, ami történt. – Másodszor pedig hadd kérdezzek valamit!
- Állok elébe – motyogok, miközben jobb kezem még mindig a puha kanapét markolássza. Rossz szokások, rossz szokások hátán, de nem tudok elviselni egy ilyen idegtépő helyzetet pótcselekvés nélkül.
- Ha elfelejtjük a kis összezörrenésünket, és elvisellek a hülyeségeiddel együtt, akkor nem ejtesz ki egy romboló megjegyzést se azon a csókolnivaló szádon, amíg veled leszek? – Hangja és kérdése őszinte, ami több szempontból is felér egy hidegzuhannyal. Ebben az egy kérdésben sikeresen összefoglalta mindazt, amit eddig kerültem vele kapcsolatban. Most még kétségeket se hagy bennem, mert nem nyíltan, de azért elég egyértelműen állítja, hogy kissé bogaras vagyok, na és – ami a legaggasztóbb a rózsaszín ábrándjaimnak – nem lesz mellettem huzamosabb ideig. Itt van a tökéletes pillanat arra, hogy kihátráljak, és ne járjak úgy, mint Niall, ugyanis ha lenne egy csepp eszem, ezt tenném.
- Oké – mondom halkan, amivel sikeresen bebizonyítom önmagamnak, hogy igen, tényleg elment a józan eszem, méghozzá végérvényesen.
- Ez a két szótag zene a füleimnek – mosolyodik el, és közelebb hajolva hozzám megcsókol.
Meglepetten szívom be a levegőt, mielőtt magához húzna, majd olyan hévvel kezd el csókolni, mint ahogyan az éhező veti rá magát az ételre. Hajába fúrom ujjaimat, míg próbálom tartani a lépést a nyelvével és forró ajkaival, de elég nehéz, így egy idő után, csak zihálva élvezem, amit velem művel.
Feltüzel, ellazít, és bűnre csábít. Mindezt néhány mozdulattal képes véghez vinni, de neki ez nem elég, addig simogat, ügyeskedik, amíg el nem fektet a kanapén, hogy aztán fölém térdelve folytassa a csókcsatánkat. Egy halk nyögés szakad ki belőlem, teljesen Harry hatása alá kerülök, de a göndör félisten puha ajkai eltűnnek. A szemhéjaim kétségbeesetten elengedik egymást, hogy aztán a kipirult, vágyódó arcra fókuszáljak, ami az enyémtől alig néhány centire lebeg.
- Nem lenne jó ötlet nagyon egymásba gabalyodnunk, különben nem eresztelek el holnap reggelig se – hangja mély, még a szokásosnál is mélyebb, így nem csoda, hogy finom borzongást idéz elő a gerincemen, ami még több vért küld a lenti részeim felé. Elvörösödök, ahogy hirtelen nagyon is beférkőzik a tudatomba, hogy Harry izmos combjai fogva tartanak, ágyéka pedig az enyémhez simul, így férfiasságunk, ha nem is teljesen felizgulva, de egymásnak feszülnek.
- Akkor tényleg jobb, hogy abbahagytuk – hebegek, és mindenhová nézek, csak a smaragdzöld íriszekbe nem.
- Milyen kis ijedős vagy – kuncog megcirógatva arcomat, de hála az égnek legördül rólam. Ugyan a testem sóvárog, hogy még több érintést kapjon, az agyam szerencsére tudja, annak nem lenne jó vége – legalábbis egyelőre biztosan nem.
- Hát mit ne mondjak, ezt hozod ki belőlem – motyogok lehunyva a szemeimet, és elnyúlva maradok, várva, hogy lenyugodjak. Észbontó, amit az előbb műveltünk, de nekem egy kicsit gyors volt tekintve, hogy ő az első, akivel ilyesmiket művelek.
- Szomorú, hogy nem a benned rejlő vadmacskát, de dolgozunk még ezen – a hangja játékosan cseng, és minden figyelmeztetés nélkül idekint hagy, amire csak akkor jövök rá, amikor meghallom becsukódni az ajtót.
Egy fél óra múlva mind a négyen bent ülünk a konyhában, és Zaynt hallgatjuk. Arról beszél, milyen nagy buli lenne elmenni sátrazni, de nem kijelölt helyre, hanem csak úgy nekivágni a nagyvilágnak, aztán egy hosszúhétvégét kocsikázással és hasonló baromságokkal töltenénk. Igazából jól hangzik, és az, hogy Harry is ott lesz, akivel kibékültünk, csak fa a tűzre.
- Nekem nagyon tetszik – mondom meg se várva, hogy a többiek esetleg reagáljanak valamit. Niall úgy vigyorodik el erre a megnyilvánulásomra, mintha minden titok nyitjára ebben a pillanatban jönne rá.
- A kis nyuszifülnek tetszik, hogy ősembereset játsszon? – Kuncog Zayn, és habár kicsit piszkálódik ugyan, de ez még barátságosnak nevezhető, szóval úgy döntök, nem gubózok be. – Micsoda drámai fordulat! Te mit szólsz ehhez, Harry? – Böki oldalba a mellette ülő göndört, aki megforgatva szemeit megrázza fejét.
- Azt, hogy remélem, nem fogtok hangosan szexelni a szomszéd sátorban, Niallel.
- Mi nem is! – Hápog Ni, de azért az arcán megjelenő pír ellentmond a szavaival.
- Nem, mi soha – hagyja rá Zayn, ami mosolygásra késztet. Fényévekkel aranyosabbak, mint korábban, és muszáj lesz kifaggatnom Niallt arról, mi idézte elő ezt a gyökeres változást.
Egy kicsit még beszélgetünk és tervezgetünk, miközben tényleg közéjük valónak érzem magamat, és ez hihetetlen boldogsággal tölt el. Fogalmam sincs, mikor nevetgéltem, viccelődtem másokkal utoljára úgy, hogy nem emeltem magam köré a védelmi burkomat, ami egyben meg is akadályozta azt, hogy jól mulassak.
Harry ugyan előbb megy el valahová, mint mi, de ez nem tud zavarni, hiszen nem búcsúzkodtunk, tehát ismét minden a sínen van. Niallel a kocsiban egy ideig csak a rádiót hallgatjuk, amiben egy halálosan unalmas beszélgetős műsor megy, de most ez se rontja el a kedvünket. Szerintem mindkettőnk fejében csakis az jár, hogy két hét, és egy hosszú sátortúrára indulunk a világ legjobb pasijaival – persze nekem csak Harry számít, ahogy neki Zayn.
- Mi történt amúgy veletek? – Fordulok felé, amikor eszembe jut, meg akartam kérdezni, mi a helyzet vele és a feketeséggel. – Mármint Zaynnel és veled – adok magyarázatot, mert a szemöldökráncolásából ítélve nem teljesen érti, mire akarok kilyukadni –, mert most tényleg máshogyan viselkedtetek. Mi történt?
- Ó – bólint, majd felkuncog, mintha maga a gondolat is boldogsággal töltené el. – Hát elmentünk ide-oda, de ha jobban belegondolok, semmi különöset nem csináltunk, egyszer csak ilyen szeretetbogyóvá vált – vigyorog, és úgy néz ki, tényleg öröm önti el.
- Szeretetbogyó? – Nevetek halkan.
- Vagyis olyan, mint amilyen ma is volt. Szerintem szerelmes belém, vagy minimum kezd az lenni – ábrándosan felsóhajt, és szerencsére épp leparkolunk a ház előtt, különben attól kellene tartanom, hogy nem figyel rendesen a vezetésre.
- Hát, reménykedjünk a legjobbakban – mosolygok, majd kiszállok.
- Lelombozó tudsz lenni – fintorodik el.
- Bocs, de az is lelombozó, hogy még két hetet kell várni az indulásig – szólok vissza, de elindulok az ajtó felé, mert már rég elmúlt vacsoraidő, és ugyebár azt ígértem, hogy addig hazaérek.
- Legalább lesz időd búcsút mondani Troye-nak – azzal elhajt, de sikeresen ébreszt bennem kétségeket és más ide nem illő érzéseket Harryvel kapcsolatban.
Egy gyors vacsora és fürdés után bebújok a puha ágyamba, ölembe húzom a laptopomat, majd írni kezdek, de megakadok. Nem bírok a képzelt világomba belemerülni, mert csak Troye-ra és Harryre gondolok.
Tudom, hogy Harryért mindenemet eldobnám, de azt is, hogy ő ugyanezt nem tenné meg értem. Kockázatos vele minden, ő csak szórakozni akar, és meg is teszi. Ha nem velem, akkor nagy valószínűséggel keres mást, ha épp olyan kedve van.
Troye pedig egy egyszerű, édes srác, akivel elvagyok. Elérhető, egyszerű, nem akar lelépni, amint lesz rá alkalma. Persze az is lehet, hogy csak barátkozni akar – emlékeztetem magamat.
Mivel nem jutok semmire ezzel az összehasonlítgatással, és a történetemet se tudom folytatni, kikapcsolom a gépet, majd lehunyom szemeimet, és álomba merülök, elmenekülve a furcsa valóság elől.

4 megjegyzés:

  1. Szia imádom ezt is nagyon jó lett és kíváncsi is vagyok a folytatásra viszont ha nagyon tenyérbemászó akarnék lenni elmondanám hogy elírtad Troye.t Toye.ra meg egyszer ott maradt a Scott de ennnyi bocs de az ilyeneket észreveszem. ❤😄

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, hogy szóltál! (Az meg már mellékes, hogy ezek szerint nem megy a javítás, sírok...)💞
      xxLiz

      Törlés
  2. Imádom és alig várom hogy új részt olvashassak <3

    VálaszTörlés