2016. szeptember 10., szombat

3. Iskolakerülés és egyéb sokkoló dolgok

Sziasztok!
Néhány csoportban felvetettem, hogy hozok heti két részt, de átgondolva inkább nem, amit sajnálok, viszont a blogolás terén szükségem van egy kisebbfajta szünetre. Remélem, meg tudjátok érteni ezt, és szurkoljatok, hogy ebből a kisebb mélypontból sikerüljön kimásznom addig, ameddig hoznom kell a valóban friss részt.
Apropó, részek. Nem csütörtökönként, hanem a hétvége valamelyik napján leplek meg benneteket velük.
Ölel titeket: Liz

☀☼☀

Reggel kicsit fáradtabban kelek fel a szokásoshoz képest, de azt hiszem, ez teljesen érthető, ha figyelembe vesszük, mivel töltöttem a tegnapot. Miután összepakolok és felöltözök, vidáman leszaladok a konyhába, ám a hirtelen jött jókedvem azon nyomban el is párolog. Megpillantom anyát, aki a szokásos gőzölgő kávéját iszogatja az elengedhetetlen napilappal a kezében, felér egy mellbevágással. Elönt a szorongás, mert hát annyi minden történt röpke huszonnégy óra alatt, amióta utoljára láttuk egymást, hogy azt nem lehet egy könnyed csevegéssel elintézni.
- Már nem is köszönsz? Ejnye, mivé lesz az én kisfiam! – Nevet viccelődve, de tőlem épphogy futja egy erőltetett mosolyra.
- Bocs, tegnap valószínűleg túl sokat futottam, elég kifacsartan érzem magamat – szabadkozok, habár a szívem csak úgy dübörög a bordák alkotta ketrecében, mert nagy valószínűséggel ez az első alkalom, amikor nem egyszerűen elhallgatok valamit előle. Nem, ez már valódi, meghamisítatlan hazugság, nincs mit szépíteni.
- Igen? Valószínűleg azért is felejtetted el bedobni a szennyesbe azokat a ruhákat, amikben futottál – ráncolja szemöldökét, én meg majdnem kilöttyintem a tejet. Nem fér a fejembe, hogyan bukhatok le ilyen könnyedén. - Remélem, nem tetted a tiszta holmiid közé. Jobb lesz, ha kimosom, amint elmész – kel fel, és habár ez egy szidásnak számított nála, azért ad egy csókot a homlokomra.
- Lehet, Niall elvitte, mert nem emlékszem, hogy letettem volna valahová. De nem is lényeges, te most pihenj csak, aztán délután kimosom majd én – sietek át se gondolva, mit fecsegek, de úgy tűnik ezzel sikerül elfeledtetnem vele az eredeti szándékát, mert ahelyett, hogy felmenne a szobámba, leül és folytatja az újság olvasgatását.
- Ha a fejed nem lenne a nyakadon, arról is elfeledkeznél, hogy egyáltalán van – jegyzi meg jókedvűen. Legalább már tudom, miért alakítok át néha én is szólásokat.
Húsz perccel később megkönnyebbülten, mégis kicsit rosszul érezve magamat ülök be Niall mellé a kocsiba. Nemrég szerezte meg a jogsiját, és legtöbbször nem szeret eljönni értem, mert azért nem vezet még olyan magabiztosan, de úgy tűnik, a tegnapiak miatt vállalja ezt a pluszt.
- Helló – köszönök vidáman, aztán ő is üdvözöl, de egyelőre lőttek a csevegésünknek, ugyanis Niall tényleg csapnivaló sofőr, ha nem figyel oda, szóval jobban teszi, ha minden idegvégződésével az útra koncentrál.
Talán jobban tetszett neki az a Louis, aki nem törődött azzal, hogy mások – vagyis Zayn – az érzéseibe gázolnak? Vagy Harry miatt szeretne több időt lenni velem? Esetleg most, hogy ismét van, ami összeköt bennünket, tud velem őszinte lenni?
Addig töprengek, hogy fel se tűnik az az aprócska, ám nagyon is fontos tény, hogy már kilenc perce becsengettek a suliban, és ami azt illeti, már jócskán el is hajtottunk mellette, csak nekem nem tűnt fel.
- Niall, rossz felé megyünk – motyogok megremegő hangon. Soha nem hiányoztam szórakozásból, és most se fűlik hozzá a fogam, de úgy tűnik ez nem hatja meg szöszi barátomat.
- Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hova megyünk, kösz – felesel.
- Nem! Nekünk épp irodalmon kéne ülnünk, és hallgatni Mr. Lee orrhangját! – Hangom kétségbeesettsége más helyzetben vicces lenne, de most tényleg úgy gondolom, sürgősen rá kell vennem Nit, hogy forduljon vissza. Kár, hogy annyira makacs, mint amennyire a Föld nem lapos.
- Figyelj, legalább ezt az egy napot áldozd fel a legjobb barátodra.
- A délután is elég lenne rá – látom, hogy tiltakozni akar, de gyorsan folytatom mondandómat. – Ha pedig nem, simán alhatsz nálam.
Egy pillanatra elhiszem, hogy beleegyezik, de aztán nemet int fejével, méghozzá mindenféle magyarázat nélkül. Ez elég rosszul esik, mert nagyon jól tudja, nem vagyok szabályszegő vagy csavargó, sőt kifejezetten szeretem az irodalmat.
- Sajnálom – motyog akkor, amikor már azt fontolgatom, megmondom neki, milyen önző seggfej lett belőle a drágalátos Zaynje mellett. – Mivel tudom, hogy a lelkiismereted épp riasztósat játszik, ha elkapnak minket, nyugodtan rám kenheted az egészet.
- Igen, ennyi a minimum – motyogok, habár beleszédülök a tudatba, hogy esetleg lebukunk.
- Lazíts egy kicsit, jó? Ígérem, kamatostul visszaadom ezt akkor, amikor csak akarod – pislog rám, miközben a kocsi meg is áll egy nagy zökkenéssel. – Hoppá – motyog, majd vállat von és kiszáll.
- Be fogom rajtad hajtani az ígéretet – sóhajtok követve, aztán körbenézek. Elhozott a semmi közepére? Komolyan? – Az egész életed erre fog rámenni – dünnyögök, míg feszülten figyelem, ahogy a csomagtartóban pakolászik.
- Jó-jó, minden világos, Mr. Bosszúálló – forgatja meg szemeit megfordulva, kezeiben pedig egy plédet és egy piknikkosarat tart.
Inkább nem is teszek semmilyen megjegyzést a holmikra, helyette leülök a takaróra, amint Niall leteríti. Míg ő visszamegy a kocsihoz és a rádión kapcsolgat, a tájat szemlélem. Egy földút szélén áll a kocsi, mi pedig mellette, a fűben rostokolunk. Ez így nem hangzik túl jól, de a kisebb bokrok és fák mögött egy tó, vagy talán egy folyó lehet, mert idehallatszik a vízcsobogás. Niall visszatér, immár póló nélkül, amire mindössze egy grimasz a reakcióm.
- Mi van? – Kérdi, úgy tűnik, nagyon is jól szórakozva rajtam. Örülök, hogy kettőnk közül legalább egyikünk ilyen szuperül érzi magát, de bennem csak úgy forr a bűntudat. – Louis? – Szólít meg, de most némi aggodalmat is fel vélek fedezni a hangjában.
- Tudod, te rángattál el ide, szóval szerintem nekem lenne több jogom ehhez a kérdéshez! – Fakadok ki.
- Rendben – sóhajt megadóan.
- Szóval – vigyorodok el icipicit nyugodtabban –, mi van?
- Elég sok minden, szóval gyere, inkább ne itt üldögéljünk – gondolkodik el.
- Most komolyan a dzsindzsában akarsz sétafikálni? – Kerekednek el a szemeim.
- Van ott egy régi malom stéggel. Kiülhetünk, meg minden
- Ó – bólintok. – Menjünk.
Niall végül visszateszi a takarót, kikapcsolja a rádiót, majd bezárja az autót és a piknikkosarat fogva elindul előttem, én meg mivel kénytelen vagyok, követem. Szerencsére alig sétálunk öt percet a félig-meddig kitaposott ösvényen, amikor oda is érünk az omladozó, borostyánnal benőtt épülethez. Tőle alig húsz méterre ott is van, az a fastég, amiről Ni már beszélt.
- Akkor most próbálok nem arra gondolni, hogy ez a hely milyen lehet éjszaka – motyogok, mert egyből azok az elcsépelt, ám félelmetes horrorfilmek jutnak az eszembe, amiket valami bődületes hülyeség miatt megnéztem.
- A stég oké, de a malom felé jobb még csak egy pillantást se vetni – nevet halkan, és leroskad a kissé korhadt, de azért stabil fapadlóra.
- Te komolyan voltál itt sötétben? – Borzadok el, ami miatt eszembe se jut, mennyi mindent nem tudok már Niallről. Vagy még nem tudok? Remélem, inkább az utóbbiról van szó.
- Szerinted miért mondtam, hogy tudom, hova jövünk?
- Hagyjuk – nevetek hitetlenkedve. Lehajtom fejemet és a farmeromat piszkálom körmeimmel, a szokásos pótcselekvési szenvedélyem miatt.
- Itt legalább nyugi van, és biztos nem bukkan ránk senki – von vállat, aztán elfekszik mellettem, de nem felelek, így ismét kinyitja a száját. – Itt szexeltünk Zaynnel először.
- Niall! – Hápogok kacsaként, és fülig vörösödök.
Nem mond semmit, szorosan csukva tartva a száját fürkészi arcomat, amiről lassacskán eltűnik a pír. Nagyot nyelek, leküzdve a késztetést, hogy olyan témára tereljem a társalgásunkat, amit könnyebb kezelnem, mert mégiscsak beszélgetni hozott ide.
- Hát, nem épp az a romantikus, rózsaszirmos ágy, amiről a legtöbben álmodoznak – motyogok, mire Niall szerencsére megereszt egy mosolyt.
- Zayn nem romantikus – ahogy ezt mondja, rájövök, nem boldog mosoly volt, amit az imént produkált.
- Igaz, ezt tudhatnám a tegnapiból – húzom el számat, és ahogy hófehér felsőtestét nézem, hirtelen felindulásból én is ledobom a pólómat. Éget a nap, de kellemes, nem éreztem mostanában ilyet, hiába van otthon kert is.
- Várj, azt mondtad, úgy egy fél éve ismerted meg – mondom megrökönyödve. – Az… körülbelül októberben volt. Nem fagytatok meg? – Hüledezek nagyra nyílt szemekkel.
- Dehogynem – nevet halkan. – Viszont nem bánom – ábrándosan beszél, és leszűröm, fülig beleszeretett abba a faszfejbe.
Aztán gondolatban jól állon vágom magamat, amiért már minimum másodszor gondolok Zaynre ilyen obszcén szóval. Jézusom, miért lettem semmi perc alatt ilyen közönséges?
- Hm – a számba harapok, nem is tudom, mit mondhatnék, de aztán eszembe jut, hogy viselkedett Zayn, amikor berobogott hozzánk tegnap reggel. – Na, és mi volt köztetek az a kis összezörrenés? Tudod, valami Olivert, vagy talán Ollyt is emlegetett – mondom csevegő hangnemben, de ahogy Niall lehajtva fejét, és arca még a felsőtesténél is fehérebbé válik, rossz előérzetem támad.
- Tényleg érdekel?
Bólintok.
- Akkor elmesélem, de ne szakíts félbe, ne motyogj magadba semmit, és ne nézz rám dühösen – sorolja az instrukciókat, én pedig beleegyezek, és ugyan egy kicsit megszeppenten, de hallgatok. – Szóval, mint már mondtam, Zayn nem az az érzelgős lélek, aki csak úgy küld egy csokrot, elvisz reggelizni, mert attól pillangókat érzel a hasadban, vagy épp simán bolondozik veled, mert szereti, ha jól érzed magad vele. És én ezt nem bírtam tovább, így jön a képbe az általa annyit emlegetett Cody – hatásszünetet tart, és még rám is mosolyog, de nem tudja feloldani azt a különös érzést, ami a hatalmába kerít engem. – Mindegy, tudod, ő az, akire Oliverként kérdeztél rá. Nos, mivel úgy gondoltam, Zayn csak a csinos pofim és a dugható seggem miatt van velem, arra jutottam, miért foglalkozna ő azzal, ha esetleg mással is kavarnék, netalántán lefeküdnék rajta kívül. Ne nézz így, mert megtettem, méghozzá jó párszor, és Codyval, aki szintén nem az érzelmekre vágyik, de… olyan idióta voltam, hogy azt hittem, ha ezt csinálom, Zayn két kézzel fog utánam kapni – lehunyja szemeit, majd néhány másodperc múlva rám pillant. Szemei könnyektől csillognak. Arra vár, hogy mondjak valamit, de nekem mintha vatta lenne a fejemben, egy épkézláb gondolatom sincs. Mikor nem válaszolok, egy aprót biccent, aztán egyszerűen elterül mellettem. Nem tudom, hogy épp lemond-e rólam, vagy csak megérti, hogy össze kell magamat szednem. Mivel az előbbit nagyon nem szeretném, így amilyen gyorsan csak tudom, véghez viszem az utóbbit, aztán finoman megkocogtatom egyik ujjammal Ni vállát.
- Igen? – Kérdi halkan, de meg se moccan. Nagyot sóhajtok. Hát miért is várnám el, hogy esetleg felüljön?
- Mindketten idióták vagytok – még magamat is meglepem, hogy ez csúszik ki végül a számon, de Niall felkacag, méghozzá őszintén, és ebben a pillanatban azok a szomorú szemei is felvirulnak.
- Ennyi? – Érdeklődik vidám hangon.
- Persze, hogy nem – motyogok homlokomat ráncolva, és amíg összeszedem a szanaszét heverő véleményemet, a csillogó, medrében táncoló vizet nézem.
Szórakozott vagyok, ez tény, különben nem személyesíteném meg a folyót, de most – a tegnapi, megjátszós napommal ellentétben – tényleg jól érzem magamat. Talán csak annyi kellett mindvégig, hogy legyen egy személy, akivel őszinte lehetek, és ő is az velem?
- Hé, mit kell ennyit töprengened azon, hogy leribancozz-e? – Ránt vissza Niall a realitás talajára, ami még mindig ugyanolyan gondterhelt, mint mielőtt elmerültem volna a képzeletemben. Felsóhajtok. Néha tényleg nem érzem magam normálisnak.
- Nem vagy az…
- Mi nem vagyok? – Szakít félbe, és ahhoz képest, hogy most árulta el szerintem eddigi élete legnagyobb baromságát, elég sunyin néz.
- Hát, tudod – motyogok vállat vonva, de ő csak néz. – Ribanc – forgatom meg szemeimet.
- Videóra kellett volna vennem, ahogy kimondod – nevet, mire leesik, hogy csak elterelte a témát önmagáról.
- Ilyet többet nem csinálhatsz, amikor éppen segíteni próbálok neked – mormogok duzzogva.
- Bocsi, de tényleg félek, hogy a lelkiismereted beszól, hogy nem kéne ilyen alakkal barátkoznod – vonogatja vállát most ő.
- Igazából sajnállak, hogy Zaynt fogtad ki, és attól még, hogy megértem, miért tetted, nem támogatom – mondom diplomatikusan.
- Vagyis? – Faggat tovább.
- Ne akard, hogy elmondjam, amire tényleg gondolok, jesszus! – Nyögök, de ő csak mered rám azokkal az acélos, de szomorú szemeivel. – Tudod, az egész ötlet jó volt, csak ha mégis fontos lennél neki, ezzel elüldözted volna - hangom halk, de tudom, hogy sajnos tökéletesen hall minden egyes hangot, amit kiejtek a számon.
Eltátja száját, majd becsukja, és most szemei kerekednek el.
- Igazad lehet – dünnyög felülve, és átöleli felhúzott lábait. Látom rajta, hogy majdnem sír, de tartja magát.
- Hé, én csak azt mondom…
- Nem, te őszinte voltál – szakít félbe, és rám pillant, de közben egy könnycsepp utat tör magának az arcán. – Köszönöm. Nem fogom többet ezt tenni, mert pont úgy, ahogy mondtad, egyértelmű, hogy nem érek annyit Zaynnek, hogy emiatt dobjon – dühösen megtörli szemét.
- El kéne engedned. Vagyis szakítanod vele.
- Erre a két hónapra már mindegy, a’sszem – úgy tűnik, ismét nyugodt, csak csuklik párat a visszafojtott zokogás miatt.
- Miért két hónap? – Értetlenkedek.
- Zayn két hónap múlva lelép, méghozzá a te drágalátos Harryddel – arcára fintor ül ki, és várja, hogy emésszem az információt.
- Hová? – Nyögöm ki, de ahogy vállat von, rájövök, erről ő is éppen annyit tud, mint amennyit én. – Tehát ezért mondtad, hogy ne akarjak semmit Harrytől, ugye?
- Pontosan, Lou – leheli. – Ők azok, akik kézbe veszik a saját sorsukat, míg mi naivan arra várunk, hogy minket választanak a szabadság helyett, amit úgyse találnak meg soha – motyog, és nekem ettől annyi kérdés önti el a tudatomat, hogy nem tudok kiválasztani egyet se. – Ne kérdezz, jó?
- Gondolatolvasó vagy – motyogok, és elfekszek, mert minden kényelmesebb annál, mint hogy itt görnyedjek.
- Nem, csak ismerlek – kuncog követve a példámat, és már ketten sütkérezünk a napon. – Viszont Harryre visszatérve – szemei elé teszi egyik kézfejét, hogy egy kis árnyékot biztosítson magának, közben pedig rám néz –, őt nem ismerem, de biztos vagyok benne, hogy teljesen az ujja köré csavart.
- Nincs mit tagadnom. Pedig azt hittem, heteró vagyok.
- Jól van – nevet megrázva fejét. – Tudod, a saját magad ura vagy, de csak annyit mondok, hogy ne járj úgy, mint én.
- Most burkoltan arra célzol, hogy azt akarod, én még többet szenvedjek? – Viccelődök.
- Idióta! – Kacag megütve mellkasomat. Elhessentem a kezét, és vele nevetek, hirtelen el is feledkezek arról, mennyire helytelen minden, amit teszek, mondok, vagy épp gondolok. Mert hát egy stégen lustálkodok iskolaidőben; Niallt nyugtatgatom, hogy nem is akkora baj, hogy megcsalta a pasiját; és a tudatalattimat akkor is leköti Harry mély baritonja, intenzív tekintete, hogy itt sincs.

Aztán azt hiszem, elszundítunk talán, mert a következő, amire feleszmélek az az, hogy Niall épp leteszi a telefonját. Felfogva, hogy hol vagyunk, azonnal felülök, minden csepp kellemes érzésem elpárolog, szívem pedig vadul dörömbölni kezd.
- Lebuktunk?
- Nem – pillant rám meglepetten és kicsit szórakozottan. – De idejön Zayn – sóhajt.
- Ó, oké – motyogok. – Remélem, leesnek egyszer neki az apró célzásaid – mondom kedvesen, mert ennél jobbat nem tudok kitalálni.
- Kösz, Lou – mosolyog rám. – Egyébként Harry is jön. Úgy öt perc múlva ideérnek, mert pont errefelé jártak úgyis.
- Mi? – Nyögök, de Niall csak felnevet és belebújik pólójába. – Ni, mi van, ha csak valami buta fellángolás ez a részemről? Mert annyira unalmas vagyok, hogy még egy sráccal is beérném? – Hebegek kissé pánikba esve, majd belebújok a pólómba én is.
- Lou, te nem egyszerűen beéred vele – nevet fel.
- Hát? Biztos meleg vagyok? – Rágcsálom számat.
- Volt olyan csaj, aki bejött neked? Akire nem csak azért néztél rá, hogy kölcsönkérj egy tollat, megkérd, hogy álljon félre, mert útban van? Hm?
- Nem is tudom – elgondolkodok, majd tétován ugyan, de bólintok. – Az annak számít, amikor még másodikban néha ránéztem Cindyre?
- Nem! – Kacag fel. – Az a csaj egy szupermodell volt világéletében, szóval őt csak azért nézted, mert tagadhatatlanul gyönyörű volt.
- De ránéztem – makacskodok.
- És azon kívül, hogy szép, gondoltál másra is? Gondoltál olyan dolgokra, amiket Harry vált ki belőled?
- Nem – vallom be, és szerencsére vége is van ennek a faggatásnak, mert mögülünk léptek zaja hallatszik.
Hátrafordulunk, és meglátjuk, amint Zayn és Harry hunyorgatva, lábaik elé nézve közelednek. Kicsit úgy érzem magam, mintha egy romantikus filmbe csöppentem volna, ahol a két barát azért ugrik el valahova, hogy a szeretőikkel enyelegjenek.
- Nem értem, miért imádod ennyire ezt a helyet, hogy mindig itt kuksolsz – mondja a feketeség, míg lerúgja bakancsát, és kikerülve minket Niall mellé ül. Nos, igen, hát ennyit a romantikus filmekről, mert azokban nem viselkedne ilyen illúziórombolóan az egyik lágyszívű rosszfiú.
- Azért ne ess túlzásokba – kuncog Niall azonnal Zaynhez bújva. Ez az egész annyira fájdalmas, ami kettőjük között zajlik, hogy inkább elfordítom a fejem. Az újonnan elém táruló látványtól a szó szoros értelmében elakad a lélegzetem, mert hát ezen a gyönyörű istenen – Harryn – miért is lenne póló? Rám mosolyog, bennem meg feléled az a furcsa, bizsergető érzés, és máris tudom, hogy a hisztim, miszerint én nem vagyok meleg, valószerűtlennek tűnik. Elvégre miért legeltetném Harryn a szemem, ha nem vonzódnék hozzá?
- Ugye, milyen szép a látvány? – Hebegek, mint egy idióta, ő meg vigyorogva a korlátnak támaszkodik velem szemben.
- Nem rossz, de szerintem a folyó is király – bólint engem fürkészve.
- Igen – értek egyet, aztán úgy meredek rá, mintha pofon vágott volna, amikor leesik, mire célzott az előbbi beszólásával. – Te jó ég, de hát én az előbb is arról beszéltem!
- Pedig esküdni mertem volna rá, hogy engem bámulsz – drámai sóhajt hallat, amitől csak úgy kipukkad belőlem a nevetés.
- Előtted is volt miben gyönyörködnöm, szépfiú – kihívóan beszélek, és azt hiszem, ez flörtnek számít. Zavarba jönnék magamtól, de nincs rá időm azok miatt a mohazöld íriszek miatt, amelyek fogva tartják az én kékségeimet.
- Nem csodálkozok – mér végig alaposan.
Szabályosan érzem, hogy izzik közöttünk a levegő, pedig nem csinálunk semmit azon kívül, hogy ráérősen, már-már szemérmetlenül stíröljük egymást. Ez az egész csak akkor lehetne izgalmasabb, ha nem lenne rajtunk ruha, ő pedig felettem lenne. Elvörösödök, hogy miken jár az eszem, így persze ki más kapja először félre a tekintetét, mint én?
- Nem szeretnék ezen az isten háta mögötti helyen futó kapcsolatot kialakítani, de te nagyban veszélyezteted ezt az elhatározásomat – mondja halkan, és ellökve magát a korláttól felém lép, aztán már itt guggol velem szemben.
- Pedig nem csináltam semmit – szám kiszárad, és nagyra nyílt szemekkel figyelem őt. Tudom jól, hogy épp most jelentette ki, nem lennék több neki, mint egy kaland, de buta módon nem engedem beszivárogni ezt az igenis fontos tényt az agyamba – vagy a szívembe.
- Épp elég, hogy édesen és intenzíven pillogsz – kacsint, és az egyik tetoválásokkal borított keze pedig felém nyúl, majd merészen megsimogatja arcomat. Megfogja az államat és félrebillentve a fejét, egyszerűen csak néz.
- Így? – Kérdem nagyot nyelve, aztán elnyílt ajkakkal kettőt pislantok.
- Mi folyik ott? Szemszex? – Szól be nekünk Niall.
- Idióta – kuncogok lehunyva az általa említett testrészeimet, és legnagyobb bánatomra Harry elenged.
- Sajnálom, minden bizonnyal túlságosan elragadtattam magamat. Egyelőre az ismerkedésnél kéne, hogy tartsunk, nem pedig a „most azonnal elcsábítalak”-nál – mondja halkan, én pedig nem tudok felelni, mert Ni felkel és természetesen közbeszól.
- Louis, ideje mennünk, ha nem akarunk balhét.
- Balhé? – Emeli rám Harry meglepett tekintetét, amitől még kényelmetlenebbül érzem magam, mint mikor ideértünk Niallel még órákkal ezelőtt.
- Nem mentünk be a suliba – vonok vállat, mintha nem lenne nagy ügy, de a hangom az egyszerű mondat végére magassá válik, ami rögtön elárulja minden érzésemet a dologgal kapcsolatban.
- Ejnye, micsoda rosszaság vagy – mormog megrázva fejét. – Tudod te, hogy ez büntetendő?
Egy hang szakad fel belőlem, ami félúton van a nevetés és a felhördülés között. Most flörtöl vagy komolyan beszél? Esetleg mindkettő?
- Nem önként jöttem – vonok vállat elpirulva, ma már vagy századszorra –, ugyanis akármilyen meglepő, ebben a sztoriban én vagyok a jófiú.
- Á, aki rossz lesz az első adandó alkalommal, amikor elveszíti a kontrollt?
- Vagy aki miatt megváltozik a rosszfiú – kacsintok vidáman.
- Szóval bírod a romantikát – nem kérdezi, egyszerűen kijelenti. Átlát rajtam akkor is, ha néha én sem értem önmagamat.
- Igen, nagyon szereti, de Louis, ha nem megyünk haza, a végén magyarázkodhatsz, miért voltál egy órával tovább iskolában – vág közbe ismét Niall, mire morcosan rápillantok.
- Majd azt mondom, veled voltam – ellenszegülök, amit eddig soha nem csináltam ilyen nyíltan.
- Menj, nem akarom, hogy bajba kerülj, és holnap ne tudjalak látni – Harry hangja mély, és burkolt ígéretek százai vannak elveszve benne, amik csak arra várnak, hogy felfedezzem őket.
A búcsúnk ismét elmarad, ami azt jelenti nála, hogy még tényleg látni fogjuk egymást. Amikor beülünk Niallel a kocsiba, csakis emiatt van hatalmas és bugyuta vigyor az arcomon.
- Menthetetlen vagy, tudsz róla? – Érdeklődik jókedvűen Niall.
- Jó érzés annak lenni – forgatom meg szemeimet, és kitéve a kezemet a lehúzott ablakon, azért intek egyet Harrynek.

4 megjegyzés: