2016. augusztus 25., csütörtök

1. Ismerős és ismeretlen

Sziasztok!
Néhányan már ismerhetitek ezt a történetet, de úgy döntöttem, hogy külön blogon fogom folytatni, illetve kicsit átírom. Sajnálom a hirtelen váltást és a kavarodást, de szerintem így a legjobb. Minden elolvasható a jobb oldali menüsávban (asztali nézet, amiben megcsodálhatjátok a gyönyörű designt is, ami Lauren Rosewood munkája), szóval nem is fecsegnék nektek tovább, jó olvasást az első fejezethez, amiben semmi változás nincs az eredetihez képest, szóval, aki már olvasta, az nyugodtan kihagyhatja.
Még annyit el szeretnék mondani, hogy a fejezeteket megpróbálom rendszeresen, minden hét csütörtökön hozni.
Kellemes olvasást!
Ölel titeket: Liz

☀☼☀

Becsukom a szobám ajtaját, és szokás szerint megkönnyebbült sóhaj hagyja el számat. A mai nap is elment, nem volt vészes, és már csak annyi a dolgom, hogy aludjak, lehetőleg jó sokáig, hogy ne kelljen a szombatot semmittevéssel töltenem.
Felkapcsolom az éjjeli szekrényen álló lávalámpát, majd bebújok a puha ágyba, és percekig csak heverek kiélvezve a nyugalmat - vagy unalmat, igazából nézőpont kérdése. Nem jön álom a szememre, így felkelek, és gyors léptekkel az asztalomhoz szaladok felnyalábolva laptopomat, aztán visszasietek az ágyamba ismét eltűnve a meleg paplan alatt. Utálok ilyenkor felkelni már, félek a sötétben, és a talpam is lefagy a hideg parkettán.
Míg várom, hogy bekapcsoljon a számítógép, lehunyom szemeimet, és azon gondolkodok, miért vagyok ennyire szerencsétlen, de mivel erre a kérdésre nincs is helyes válasz, felhagyok önmagam gyötrésével. Betölt a gép, én pedig azonnal rákattintok az egyik dokumentumra, és folytatom, amit már évek óta teszek, hogy egy kis ideig beleélhessem magamat olyan helyzetekbe, amik velem valószínűleg soha a büdös életben nem fognak megtörténni.
Ujjaim semmi perc alatt siklani kezdenek a billentyűkön leírva egy kitalált, tökéletes világot, ahol mindent a saját belátásom szerint formálhatok nem úgy, mint a valóságban. Abban a világban nem egyedül gubbasztok, nem egyedül járok mindenhová, és nem csak látszatbarátaim vannak.
Vagy egy órán át püfölöm a klaviatúrát, amikor égni kezdenek a szemeim, ami ellehetetleníti, hogy tovább is elmerüljek a kitalált kis világomban, amit akár egy kifacsart naplónak is nevezhetnék. Nem, ahhoz túl üres az életem. Inkább egy olyan történet, amiben szerepel mindaz, amire rettenetesen vágyok, de soha nem kaphatok meg.
Kikapcsolom a laptopot, leteszem magam mellé a földre, leveszem szemüvegemet, azt pedig az éjjeli szekrényre rakom, majd lekapcsolom a lávalámpát, és hagyom, hogy végre magával ragadjon az álom.
A reggel túl hamar eljön, én pedig felkelek, de nem akarok fent lenni. Egyedül vagyok itthon, Anya elment dolgozni, Apát pedig évek óta nem láttam errefelé, úgyhogy enyém a ház. Mást talán felvillanyozna ez az ötlet, de mivel nincs senki, aki eljönne, nincs okom az örülni. Lemegyek, keresek valami ennivalót, majd fogva a joghurtot leülök a kanapéra, hogy nagy valószínűséggel az egész délelőttöt a tévé előtt punnyadva, agyzsibbasztó műsorok bambulásával töltsem. Betakarózom, megkajálok, és azt hiszem, el is szundítok, ami ebben az esős, szürke időben nem is csoda. Csak akkor kelek fel, amikor valaki ráfekszik a kapucsengőre. Morgolódva felkászálódok, és vállamon hagyva a takarót elcsoszogok a bejárathoz, majd kinyitom.
- Szia - mosolyog az egyetlen olyan személy, akit talán a barátomnak nevezhetek. - Zavarlak? Nagyon nyúzott fejed van - mosolyog derűsen Niall.
- Helló - dörgölöm meg szemeimet, hogy eltüntessem az álmot. - Dehogy zavarsz.
- Gondoltam - kuncog hajába túrva, én pedig vele együtt elmosolyodok. Soha nem zavar, ugyanis soha nem csinálok semmit.
- Bejössz? - Kérdem, hogy ne kint álldogáljunk, mint két szerencsétlen, ő pedig gyorsan bólint, és lerúgja mellettem cipőjét, majd a nappaliba sétál.
- Aha - feleli, mikor már mindketten a kanapén ülünk.
- Hogyhogy itt vagy? Miért nem hívtál? Összepakoltam volna, vagy legalább ébren lennék, nem pedig egy zombival kéne lenned - ásítok, mire Niall hajába túrva felnevet.
- Hívtalak, de nem vetted fel - rám kacsint, közben felveszi a távirányítót, és váltogatni kezdi a csatornákat, miközben beszél -, ami nem nagy baj, mert legalább nem tudtál lerázni.
- Ugyan, ha megpróbáltalak volna is itt lennél most - nevetek.
- Igaz - bólint elgondolkodva.
Hajlamos vagyok elfeledkezni, hogy nem vagyok teljesen egyedül, azért Niallre egész biztosan számíthatok, akármi van. Csak arról van szó, hogy nekem szó szerint ő az egyetlenegy barátom.
Csendben tévézünk, míg én szép lassan teljesen felébredek. Imádom, hogy Niall akkor is teljesen jól elvan velem, amikor a szó szoros értelmében nem csinálunk az égvilágon semmit, csak bambulunk ki a fejünkből.
- Amúgy egész hétvégén nem tervezel semmit se csinálni? - Érdeklődik lenémítva a tévét.
- Szerinted? Niall, utoljára három hete mozdultam ki a sulin kívül valahová, akkor is veled mentem el a tóhoz - rázom meg fejem.
- A múltkor találkoztunk a pályán. Futottál - emlékeztet felvonva egyik szemöldökét, én pedig megadva magam felsóhajtok. Minek vitatkozok én vele?
- Az szerintem nem számít nagy kimozdulásnak tekintve, hogy egyedül mentem.
- Rendben, akkor utoljára a tábortüzes szaron voltál szórakozni - biccent legyintve, és rám néz, én pedig már tudom, hogy olyat akar mondani, ami nekem egyáltalán nem fog tetszeni.
- Niall, nem kell ám a programszervezőmnek lenned - mosolygok próbálva eltántorítani attól, amit a fejébe vett.
- És akkor mit kezdenél magaddal, ha nem szervezkednék neked néhanapján? - Nem válaszolok, így bólint, mintha pont ugyanennyi választ kapna, ha szavakba önteném.
- Na, látod! Itthon ücsörögnél.
- Mi mást csinálnék? - Dünnyögök morcosan. Nem szeretem, ha az orrom alá dörgöli, mennyire unalmas életem van, mert ezt bizony magamtól is tudom. Szerencsére éppen akkor csenget valaki, amikor Niall szólásra nyitja szerintem nagyon is lepcses száját, megmentve engem attól, milyen tervei is vannak barátomnak.
- Nem szabadulsz tőlem akkor se, ha a pápa áll az ajtódban - néz rám komolyan, én meg csak nevetve bemutatok neki, és az ajtóhoz sietek. Talán a postás az, más tippem nem nagyon van, így gondolkodás nélkül kinyitom az ajtót. Mikor meglátom Niall egyik haverját - valahogy mindenkivel jóba tud lenni, ami komolyan mondom, örök rejtély a számomra, hogyan teszi -, legszívesebben a magas, fekete hajú srác orrára vágnám az ajtót, akinek még a nevében sem vagyok biztos.
- Helló - köszönök, miközben kétségbeesetten hátrapislantok vállam felett Niallre, aki meg se moccan. Nem hibáztathatom, elvégre nem tudja, ki áll az ajtóban, de akkor is kisegíthetne, hiszen látja, hogy azt se tudom, mit kezdjek magammal. - Ööö... Zack, ugye? - Fordulok vissza az igencsak váratlan vendég felé, aki zavartan elmosolyodva megrázza fejét. Furcsa a mosolya, féloldalas, mintha minden mozdulata gúnytól átitatott lenne, habár lehet, ezt csak azért gondolom így, mert tényleg teljesen introvertált személyiség vagyok.
- Inkább Zayn, de a fele megvolt - von vállat, majd lábujjhegyre emelkedve könnyedén bekukkant fejem felett a házba. - Niall itt van, nem?
- Nemrég jött, igen - bólintok lassan, és eszembe jut, hogy párszor láttam már ezt a srácot a suli parkolájában, ahogy a motorjával babrál. Tetkóira pislantva rájövök, hogy ő aztán teljesen nem az én súlycsoportom, és még azt is nehezen fogom fel, hogy egy hozzá hasonló alak Niallt keresi.
- Bemehetek? Ne haragudj, Leslie - ajkai most már egész biztos gúnyos mosolyra görbülnek.
- Louis vagyok - motyogok, habár tudom, hogy felesleges, mert egyszerűen zsigerből érzem, nem véletlenül tévesztette el a nevemet. Zayn nem foglalkozik azzal, hogy igazából nem feleltem kérdésére, félretol az útból, és ruganyos léptekkel végigmegy az előszobán, majd be a nappaliba, és megáll Niall előtt, aki ugyanúgy a tévét bámulja, mint amikor kimentem. A sarkában vagyok, és szőke barátomra nézek, akiről lerí, hogy hallgatózott, de csak köszön Zaynnek, aki elhúzza száját, és lehuppan a fotelbe. Kényelmetlenül érzem magamat, Niall nem akar magyarázatot adni, Zayn pedig levegőnek néz.
- Hol jártál tegnap? - Morgolódik a feketeség, hosszú lábait kinyújtva maga előtt. Niall alaposan megrágja válaszát, én addig jobb híján leülök a kanapé másik felére, nagy távolságra Nialltől.
- Louis-val voltam - már épp nyitnám számat, hogy ellenkezzek, de Niall kétségbeesett tekintettel rám mered -, ugye? 
- Ööö, igen, persze - bólogatok, talán túlzott lelkesedéssel, mert nem hazudok valami jól. Úgy tűnik, hogy Zayn is átlát rajtam, így gyorsan lehajtom fejemet, és farmeromat kezdem tanulmányozni, amin ugyan semmi érdekes nincs, mégis megnyugtatóbb, mint a gúnyos mosoly.
- Ó, csak itt voltál? Hát, ez nagyon megnyugtató,  akkor nem tudom, mit hallottam Codytól! Neked esetleg van valami elképzelésed? - Ráncolja váratlan vendégem a homlokát, mire Niall megdermed, és úgy tűnik, még sápadtabb lesz arca, mint alapból.
- Nincsen, dehogy - legyint túlzott lazasággal, Zayn meg furcsán, már-már keserűen nevet fel, és megrázza fejét. Már nyíltan bámulom őket, furdal a kíváncsiság, hogy miről beszélhetnek, vagy pontosan ki is ez a srác, aki szemmel láthatóan ilyen jóba van Niallel.
- Jaj, Niall... - mormog megvetően nézve barátomra, pillantásának súlyától pedig én érzem magamat kényelmetlenül. - És én még azt hittem, a hozzád hasonló nyuszikák legalább normálisak.
Niall nem felel, Zayn pedig feláll, és ugyanolyan gyorsan, mint ahogyan jött, kiviharzik.
- Pillanat - motyog a szöszi végül, és követi Zaynt.
Tudom, nevetséges vagyok, de amint becsapódik a bejárati ajtó, odaszaladok, és a kukucskálón kipillantva nézem az odakint folytatódó érdekes jelenetet.
Niall a kapunál állítja meg Zaynt, aki kelletlenül fordul vissza, és mond valamit idegesen, majd ismét elindul. Niall ezután odasiet hozzá, és legnagyobb meglepetésemre átöleli a nem túl jó hangulatban lévő feketeséget, aki nem öleli vissza rögtön a csimpánzként rácsimpaszkodó szöszit. Homlokomat ráncolva figyelem, ahogy beszélgetnek, és kicsit sajnálom, hogy hallani viszont nem hallom őket. A viselkedésükből arra következtetek, talán szerelmesek, vagy valami olyasmi.
Míg ezen merengek, és figyelem, ahogy elbúcsúznak egymástól, elfeledkezem arról, hogy vissza kéne mennem a nappaliba, de nem mozdulok, így a visszatérő Niall az orromra vágja az ajtót.
- Aú! – Kiáltok fel méltatlankodva, és azonnal a fájó ponthoz nyúlok, de ő csak felnevet megrázva fejét.
- Így jár az, aki leskelődik – von vállat, és lehajol a cipőjéért.
- Hova mész? – Motyogok el is feledkezve fájdalmamról. Nem akarom, hogy elmenjen, és ismét egyedül legyek.
- Ó, Zayn meghívott magukhoz estére – pillant fel rám szájába harapva, amiből máris tudom, hogy azon gondolkodik, mit hazudjon nekem. Ilyenkor elbizonytalanodok, hogy vajon tényleg olyan jó barátok vagyunk-e, mint azt én gondolom, mert gyakran néz rám így, és nekem soha nincs elég bátorságom ahhoz, hogy rákérdezzek, miért nem mond el nekem soha semmit.
- Estig még van pár óra – szűröm fogaim közül igencsak sértetten.
- Louis, ne izélj már! – Túr hajába, én meg egyre inkább átvágva érzem magam.
- Ne izéljek? Mit takar nálad az izé, Niall? Mondjuk ne legyek felháborodva, mert soha nem mondasz el nekem semmit?
Másodpercekig csak mered rám, és lerí róla, fogalma sincs, mit mondjon, mert nem szokott hozzá ahhoz, hogy én panaszkodok valamiért. Végül nagyot sóhajt, lerúgja cipőjét, és minden magyarázat nélkül megfogja karomat, majd a nappaliba húz. Én természetesen már csak azért is tiltakozok, hogy tudja, nem rángathat csak úgy, nem vagyok báb, de ő ezt elereszti a füle mellett.
- Sajnálom – mondja végül egyszerűen, mire zavartan, homlokomat ráncolva meredek rá.
- Mi? – Adok hangot értetlenségemnek.
- Egy ideje kizárlak a dolgaimból. Túl zárkózott, egyszerű, és olyan… - keresi a szavakat.
- Ha rólam van szó, nyugodtan mondd, hogy unalmas – kuncogok lesütve szemeimet, és megvonom vállamat.
- Igen – ért egyet végül, ami rögtön el is veszi jókedvemet, mert azért mégis más az, ha saját magamra mondom.
- Szóval, mi bajod van velem? – Kérdem ellenségesebben, mint akartam, és nem nézek rá.
- Amiket az előbb felsoroltam, de ezeket nem bajnak mondanám…
- A lényeget – szakítom félbe egyre rosszabbul és rosszabbul érezve magam.
- Úgy fél éve összejöttem Zaynnel, és nem tudtam eldönteni, elmondhatom-e neked, így a nem mellett döntöttem, mert vele együtt jött mindenféle más hülyeség is – hadar, így kell egy kis idő, hogy kibogarásszam, mit is akar mondani.
- Fél éve? Niall, most ugye viccelsz? – Motyogok, de ő csak megrázza fejét. – Mégis miért nem akartad elmondani? Mit gondoltál? – Sóhajtok.
- Nem tudom. Te olyan egyedül vagy, és gondoltam, nem tetszett volna.
A reakcióm néma csend, csak a falióra kattogása hallatszik. Aztán nem bírom ki, kiszakad belőlem a nevetés.
- Miért vagy ekkora idióta? Most komolyan! – Kacarászok tovább.
- Mi? – Nyög zavarodottan bámulva derült képem.
- Attól még, hogy egy csődtömeg vagyok, örülök annak, hogy van valakid. És tudtommal a legjobb barátod vagyok, bármit elmondhatsz nekem, ugye rémlik? – Békülékenyen beszélek hozzá, remélve, nem fog többet ilyen szinten kizárni az életéből.
- Igen, rémlik valami ilyesmi – mosolyodik el.
- Megnyugtató – kuncogok, és nem bírom ki, átölelem.
- Na, elég a szeretetrohamból! Barátom van, nem emlékszel? – Nevet elhúzódva, de ismerem annyira, hogy tudjam, viccel.
- Persze, emlékszem, de te emlékezz arra, hogy ez az én esetemben nem befolyásol semmit.
- Akkor tőled se fogok tanácsot kapni pasiügyben – kacsint.
- Hát, nem. Nem igazán – mosolygok bocsánatkérően, de ő csak legyint.
- Inkább arról beszéljünk, mennyire van eleged a csődtömegségedből.
- Niall! – Vágok sértődött képet. – Azért ne légy ennyire tragikus – húzom el számat.
- Csak azokat a szavakat használom, amiket te is – emeli tenyereit maga elé védekezően, és mivel nem felelek, elvigyorodik, egész arca izgatottságot tükröz, nekem pedig önkéntelenül is az jut eszembe, lehet, aggódnom kellene. – Szóval, ma este Zaynhez eljössz szépen te is, és elkezdünk dolgozni azon, hogy ne csak háromhetente mozdulj ki – jelenti be tervét ünnepélyes hangsúllyal, amitől nevetnem kell.
- Hanem kettő? Mekkora változás lesz, lehet, el se fogok tudni viselni annyi izgalmat! – Ironizálok, amivel kiérdemlem azt, hogy Niall egy párnával tarkón vág.
- Ha ilyen rettentő szellemes leszel, lehet, hogy csak kéthetente vállalom fel a barátságunkat.

9 megjegyzés:

  1. Szia!

    Hát egy kicsit azért sajnálom, hogy elvesztek a kisregényeim, akarom mondani véleményeim... de ha így érzed a legjobbnak, akkor ki vagyok én, hogy beleszóljak? :)
    Az lenne a kérdésem, hogy főleg formai vagy tartalmi változtatásokra kell-e számítani? És milyen mértékben?
    És a fejléc tényleg nagyon szép. Scott (az ő neve megmarad? :D) pont olyan jelentéktelen, mint amilyennek elképzeltem, sajnos a Larry páros túl fényesen ragyog. ^^

    Üdv.: Aurea

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      A nyilvanosság elől elvesztek, de én ugyanúgy látom a megjegyzések között, szóval imádás van, a kommentjeidet annyira nagyon imádom - jobban várom őket, mint a pénteket!

      A kisebb pontatlanságokat igyekszem majd kijavítani csak. Na és Scottot átkeresztelem Troyera (mert furcsa lenne, ha a fejlécen szereplő, cukorborsó srácot Scottnak szólítanám, és így legalább nem felejtem el, hogy néz ki - létező probléma). Szóval, a hetedik fejezet (ha jól számolok) október 6-án fog felkerülni, ha maradsz, bőven elég akkor bekapcsolódnod a történetbe. :)

      Ajaj, ez szíven ütött, annyira szeretem Scottot/Troyet. Na de mindegy, Larry ragyog, ez a lényeg. ;)

      Köszönöm az érdeklődést, remélem, mindenre válaszoltam. <3

      xxLiz

      Törlés
  2. Szia!
    Huh nem vagyok valami nagy Larry rajongó, de stílusod megfogott ;) Louisban kicsit magamra ismertem szóval kiváncsi vagyok a sztorira :3
    Várom a folytatást ;) Rose

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Ezt örömmel hallom, remélem, maradsz. :)
      xxLiz

      Törlés
  3. FIGYELEM! FELTÖRŐ RAJONGÁSOM MINDENT ELSÖPÖR!

    Egyszerű, könnyed, üde... felcsigázó. Tetszett a lazasága, az, hogy gördülékeny, és Louis személyisége megragadó. Kíváncsi vagyok, hogy a félénk, visszahúzódó kis srác hová fog fejlődni a történet folyamán. :) Niall karaktere aranyos, és olyan cuki volt az a rész, amikor Lou leskelődött utánunk, Zayn is jó fej, bár határozottan olyannak tűnik, akinek van pár kétes, sötét ügye... a kisugárzása legalábbis erre engedett következtetni. :) Nagyon ügyes vagy, várom a folytatást!!! Nem lehetne egy héten két rész, ha már előre amúgy is meg van írva pár????

    Puszi,
    Sam xXx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Helló. :D

      Nos, igazából az ilyenekre nem tudok nagyon válaszolni, csak vigyorgok, mint egy pszichopata. De khm, örülök, hogy tetszett. ^^
      Áá...marad a heti egy, mert ismerem annyira magamat, hogy jól fog jönni az a pár plusz, így ha kicsit le is maradok, mindig lesz friss rész. :)

      xxLiz

      Törlés
  4. Szia! Most csöppentem bele a blogok világába és nem tudom, hogy merre kapkodjam a fejemet. Eddig nem találkoztam az írásaiddal nagy sajnálatomra. Nagyon elragodó a történet, arról nem is beszélve ha gáz ha nem, mintha magamról olvasnék. Tényleg félelmetes a hasonlóság. Nagyon tetszett a történet. Várom a folytatást. :)

    Puszi,
    Bohi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy erre sikerült kapnod, és köszönöm a kommented. <3
      Nyugi, nem gáz, icipicit magamat is belegyúrtam Louba, szóval... ;)
      xxLiz

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés